SZÓLÓLEMEZEK ÉS KÖNYVEK


Bíró Eszter: Kaddis 

zene: Födő Sándor

(Miss Biro Publishing, 2023)

FONOGRAM - DÍJ JELÖLÉS (2024) - lemez

Megvásárolható a koncerteken.

A Kaddis egy ősrégi zsidó ima, amelyet a gyászolók 11 hónapon keresztül mondanak elhunyt szeretteikért. Ez az egyik legfontosabb alappillére a zsidó liturgiának. Födő Sándor zeneszerző – egyedülálló módon - az ima teljes, arámi nyelvű szövegét felhasználta a műben, és a tételekben más tradicionális héber imaszövegek mellett zenét írt az 1944-ben, 23 évesen hősi halált halt izraeli-magyar költőnő, Szenes Hanna, a szintén 44-ben kivégzett Radnóti Miklós és a szintén zsidó származású, hányattatottsorsú magyar költő, Szép Ernő verseihez.

Födő Sándor Artisjus-, többszörös Fonogram-díjas, platina– és aranylemezes zeneszerző és zenész. Számos lemez, film, színdarab zeneszerzője (Radnóti Színház: A gondnok, Szegedi Kortárs Balett: Credo, Rózsavölgyi Szalon: Az ismeretlen), illetve zenészként is közreműködik többek között Presser Gábor, Charlie és Zorán produkcióiban.

 

Közreműködnek: Bíró Eszter – ének, Födő Sándor – zongora, ütőhangszerek, Rohmann Ditta - cselló, ének (Tr.5), Lesták Bedő Eszter – hegedű, ének (Tr.5), Csonka Gábor – hegedű, Haraszti Krisztina – brácsa, ének (Tr.5), Hegyaljai-Boros Zoltán – brácsa, Szabó Dániel - cimbalom, Hámori János – trombita, sófár, Cserta Balázs – klarinét, tárogató, Hámori Zsófia - fuvola, ének (Tr.5), Szabó Dániel - cimbalom, Kovács Zoltán – bőgő, Csókás Zsolt - gitár, Rácz Ambrus, Balázs Edgár, Bubnó Márk - a Szent Efrém Férfikar énekesei (Tr.1)

 

Hangszerelés: Födő Sándor

Vonós hangszerelés: Födő Sándor (kivéve Tr.5: Szirtes Edina Mókus)

Felvétel: Mohai György (Pannónia Stúdió) és Födő Sándor (Fodo Sound Studio)

Keverés, masztering: Hámori Máté

Zenei rendező: Födő Sándor

Fotó, borító: Seres Flóra

Az NKA támogatásával.

 

Ízelítő a lemezről: Kaddis (tétel)

(zene: Födő Sándor, szöveg: tradicionális arámi nyelvű ima) 




Bíró Eszter: Időradír

(Móra Kiadó / Miss Biro Publishing 2019)

 

keménykötésű 48 oldalas mesés képeskönyv 15 dalos CD-vel és poszterrel    

 

Könyvrendelés

 

Hallottál már az Időmanóról, aki a másodperceket és perceket őrzi? Ha összetörik az óra, amelyben lakik, akkor bizony összekuszálódnak a hét napjai, az évszakok, sőt még az időjárás is. Rád van szükség ahhoz, hogy a manóval együtt megtaláljátok a széthullott óra darabjait, és minden újra olyan legyen, mint régen!

Bíró Eszter énekesnő zenés utazásra és játékra hív minden gyereket az idő birodalmába.

A könyvben található 15 dalos nagylemezen a hazai zenei élet kiemelkedő művészei is vendégszerepelnek. A kötetben a CD és a dalszövegek mellett játékok és meglepetésposzter is található!

 

A lemezen közreműködik: Horváth Charlie, Oláh Ibolya, Rohmann Ditta, Szalóki Ági, Szolnoki Péter, Födő Sándor, Cserta Balázs, Csókás Zsolt, Gyenge Lajos, Hámori János, Hámori Máté, Hegedűs Máté, Bősz Mirkó, Födő Benjamin, Födő Noa, Magyar Állami Operaház gyermekkórusa, vezényel Hajzer Nikolett






Bíró Eszter: Állati Zenés ABC 2. 
(Alexandra Kiadó, 2015)

keménykötésű 56 oldalas képeskönyv 24 dalos CD-vel és ábécés poszterrel    


2015 novemberben jelent meg Bíró Eszter énekesnő és színésznő új, Állati Zenés ABC 2. című óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló könyve és lemeze, Födő Sándor “Fodo” zenéjével, Hegyi György dalszövegeivel és Bakos Barbara rajzaival. Ez a könyv a nagysikerű, Fonogram-díjas Állati Zenés ABC 1. könyv és lemez - amelyhez készült klippek már a Minimaxon és a MeseTV-n is láthatók - folytatása, amelyben az alkotók a magyar ábécé - első kötetből kimaradt - 24 betűjét, és sok izgalmas, helyenként képzeletbeli állatot verseltek és zenésítettek meg. Ott van például a Q-kukac, a nagy Q betű kicsi kukaca, aki nélkül a Q bizony fabatkát sem ér, vagy Wobi, az űrvándor, kinek szülőföldje a Mirmón bolygó, ami a Mufurc-ködön túl található… 

A képeskönyvben a mese és játékos kérdések mellett egy 24 dalos nagylemez és egy ábécés poszter is található. Bíró Eszter lemezén most is az igényesség dominál. Ismét sok stílust és hangszert ismerhetnek meg a gyerekek jobbnál jobb művészek tolmácsolásában, így Presser Gábor, Lovasi András és Gálvölgyi János, valamint Borlai Gergő, Fekete Kovács Kornél, Nikola Parov, Födő Sándor “Fodo”, Hámori Máté, Hegedűs Máté “Kishega”, Fekete Márton “Kispuma”, Molnár Péter “Mojmoj”, Csonka Gábor, Kertész Endre, id. Födő Sándor, Cserta Balázs, Hámori János, Hámori Zsófia, Seres Lukács és sok-sok gyerek is közreműködik az albumon. 

Halász Judit a könyv hátsó borítójához írt ajánlója:

“A gyerekek igényét minél magasabbra emelni, és úgy nevelni őket, hogy vágyaik megvalósításához képesek legyenek megteremteni a feltételeket, rendkívül fontos szülőnek és pedagógusnak egyaránt. A zene világának megismerése nem utolsó feladat, mert nagyon befolyásolja - többek között - a gyerekek érzelmi fejlődését. Ezek a dalok utazásra hívnak a színvonalas zene világába. Az ábécé mellett nagyszerű muzsikusok különös hangszereivel is megismerkedhetnek a gyerekek. Ráadásul Bíró Eszter szép hangján és barátságos, közvetlen előadásában. Szívesen ajánlom mindenkinek.”  

Bíró Eszter: Állati Zenés ABC 1.

(Alexandra Kiadó, 2015)

 

Könyvrendelés

 

"Régóta szeretnék a legfiatalabbaknak énekelni. Azóta készülök erre, mióta sok kedves, még gyermekkoromban hallott dallamot énekelhetek két gyermekemnek. Érzékelem nap mint nap, hogy a szép dallamívek, kedves-humoros szövegek mennyire alakítják, formálják a fantáziájukat, humorérzéküket, értékrendjüket. Ők adták az ihletet, hogy színházi és filmes munkáim mellett az ABC betűit dalokon és illusztrációkon keresztül szinte észrevehetetlenül, játékosan sodorjam bele az óvodás és kisiskolás gyermekek világába.

A dalszövegek Hegyi György (Emil Rulez!) munkái, a zenéket az Artisjus-díjas, többszörös platina- és aranylemezes Födő Sándor "Fodo" szerezte, aki az utóbbi években Halász Judit lemezeinek is egyik zeneszerzője, a könyvet Bakos Barbara illusztrálta.

A gyönyörű rajzokkal körbevett versek és játékos kérdések mellett a képeskönyv egy 22 dalos CD-t is rejt.

Kellemes barangolást kívánok a betűk és a hangok világában!" (Bíró Eszter)

 

"Bemegy-e a zene a fejedbe? Beeeee! Beeeee! - csendül fel a refrén Bíró Eszter új nagylemezén, a Birkadalban. És jól mondja, mert bemegy a zene, méghozzá nemcsak a mi fejünkbe, hanem a gyerekem ovis társaiéban is ott van már, az ajándékba kapott zenés mesés képeskönyv azonnal a csoport kedvence lett." (Népszabadság, 2013. június 14., Sándor Tünde)

 

A kötethez tartozó lemez elnyerte "Az év gyermekalbuma" Fonogram - Magyar Zenei Díjat 2014-ben. A lemezen közreműködnek: Bóbis László, a Budakeszi úti óvoda óvodásai, Falusi Mariann, Födő Sándor "Fodo", Hámori Máté, Herczku Ágnes, Lantos Zoltán, MR Gyermekkórus, Novák Péter, Nikola Parov, Szirtes Edina Mókus, Födő Noa, Vető Sámuel.


Bíró Eszter: Állati Zenés ABC 
(Miss Biro Publishing, 2013)

keménykötésű 48 oldalas képeskönyv 22 dalos CD-vel és ábécés poszterrel

"Régóta szeretnék a legfiatalabbaknak énekelni. Azóta készülök erre, mióta sok kedves, még gyermekkoromban hallott dallamot énekelhetek két gyermekemnek. Érzékelem nap mint nap, hogy a szép dallamívek, kedves-humoros szövegek mennyire alakítják, formálják a fantáziájukat, humorérzéküket, értékrendjüket. Ők adták az ihletet, hogy színházi és filmes munkáim mellett az ABC betűit dalokon és illusztrációkon keresztül szinte észrevehetetlenül, játékosan sodorjam bele az óvodás és kisiskolás gyermekek világába. A dalszövegek Hegyi György (Emil Rulez!) munkái, a zenéket az Artisjus-díjas, többszörös platina- és aranylemezes Födő Sándor "Fodo" szerezte, aki az utóbbi években Halász Judit lemezeinek is egyik zeneszerzője, a könyvet Bakos Barbara illusztrálta. A gyönyörű rajzokkal körbevett versek és játékos kérdések mellett a képeskönyv egy 22 dalos CD-t is rejt. Kellemes barangolást kívánok a betűk és a hangok világában!" 
(Bíró Eszter) 

A kötethez tartozó lemez elnyerte "Az év gyermekalbuma" Fonogram - Magyar Zenei Díjat 2014-ben. A lemezen közreműködnek: Bóbis László, a Budakeszi úti óvoda óvodásai, Falusi Mariann, Födő Sándor "Fodo", Hámori Máté, Herczku Ágnes, Lantos Zoltán, MR Gyermekkórus, Novák Péter, Nikola Parov, Szirtes Edina Mókus, Födő Noa, Vető Sámuel. 

Bíró Eszter Quintet: Mikor lesz az már
(Miss Biro Publishing, 2009)

Spotify
CD-n megvásárolható a koncerteken

Bíró Eszter legújabb Mikor lesz az már? című, bensőséges előadásmódú, de ugyanakkor életvidám hangulatú lemezén a zsidó folklór dallamainak akusztikus feldolgozásain kívül magyar költők - Radnóti Miklós, Nagy László, Kányádi Sándor és Varró Dániel – megzenésített versei is megszólalnak Fodo, kétszeres arany – és kétszeres platinalemezes zeneszerző által. 

Bíró Eszter - ének, vokál
Fodo - ütőhangszerek, zongora, billentyűs hangszerek, melodika, sansula
Nikola Parov - klarinét, kaval, hegedű, gayda, buzuki
Papesch Péter - basszusgitár
Hámori Máté - gitár

Közreműködnek:
Herczku Ágnes - ének
Csapó József "Johnny" - ének
Borbély Mihály - klarinét
Csejtey Ákos - szoprán szaxofon
Wertetics Szlobodán - harmonika
Födő Noa "Babó" - ének

1. Szól a kakas
2. Énekek éneke
3. Mit akar az eső
4. Repülő
5. Egy fácska
6. Estas Mesas Tan Hermosas
7. Két karodban
8. Metró
9. Rakefet
10. Shabechi Yerushalayim

11. Sheyn Vi Di Levone

Ezter 
(Miss Biro Publishing, 2007)

Spotify
CD-n megvásárolható a koncerteken

A zsidó folklór dallamain alapuló nyolc különböző nyelven előadott egyedi hangzású dalok rengeteg hatásból összegyúrt, izgalmas etnós-fúziós zenefolyam, ahol a virtuóz előadás, a váratlan technikai és hangszerelési megoldások és a hangulatos szerzemények mind-mind egyenlő súlyt képviselnek a projekt különlegességében. A legújabb népdal a 20. század elejéről való New York-ból jiddisül, míg a legősibb egy több ezer éves iraki dal arámi nyelven, így a lemez egy világkörüli térbeli és időbeli utazás is egyben. 

Bíró Eszter "Ezter" - ének, melodika
A lemezen közreműködött:
Födő Sándor "Fodo" - dob, billentyűs hangszerek, melodika
Nikola Parov - kaval, gadulka, klarinét, buzuki
Papesch Péter - basszusgitár
Mogyoró Kornél - ütőhangszerek
Hámori Máté - gitár
1. Bei Mir Bist Du Shein
2. Dror Yikra
3. Miserlou
4. Cuando El Rey Nimrod
5. Reb Motenyu / Od Yishama
6. Szól a kakas
7. Vayalil Vasikkum Striye
8. Ya Ribon Alam
9. Aser Bushke Krunshke

10. A Vaybele A Tsnie

Zenéim 2000-2006 
(Miss Biro Publishing, 2006)

CD-n megvásárolható a koncerteken

Bíró Eszter szólólemezén mai, igényes és dallamos popzenét énekel. Először mutatkozik be zeneszerzőként, szövegíróként és zenészként, hiszen elsősorban saját szerzeményeit osztja meg a hallgatókkal, miközben több dalban magát kíséri zongorán. Olyan elismert és népszerű művészek segítették, mint Jamie Winchester – aki zenei rendezője a lemeznek -, Hrutka Róbert, Fekete Kovács Kornél vagy Borlai Gergő. Presser Gábor, akit mesterének is tart, szintén közreműködik a korongon, duettet énekel az elsőlemezes énekesnővel.

Bíró Eszter - ének, zongora, billentyűs hangszerek
Presser Gábor - ének
Gazda Bence - hegedű
Gazda Péter - hegedű
Kubovics Andrea - brácsa
Kántor Balázs - cselló
Jamie Winchester - gitár, dobprogram
Hrutka Róbert - gitár
Horváth Kornél - ütőhangszerek
Giret Gábor - basszusgitár
Borlai Gergő - dob
Fekete Kovács Kornél - szárnykürt
Menszátor Héresz Attila - gitár
Nyíri Sándor - programok
Galambos Zoltán - zongora
Nagy Anna - harmonika
Tiba Sándor - dob

1. Zene
2. Most is tiszta vagy te még
3. Don’t run (away from me)
4. Tükör vagyok
5. Egy elfelejtett szó (Duett Presser Gáborral)
6. Több vagy mint barát
7. Úgy aludtam…
8. Üres utcákon
9. Van ez így…
10. Fallen for you
11. Ég most – az égbolt
12. Keresés
13. Counting
14. Outro